Rólam

Vörös Márta vagyok

3 gyermekem van, két 20 éves (egyikük a Corvinusra jár és közgaszdász lesz, nagylányom pedig Pécsen orvosnak tanul) és egy 8,5 éves, így már legalább 18 éve keresem azokat a játékokat, amivel értelmesen, kreatívan és egyre ügyesedve, nem mellékesen egyre okosodva játszanak a gyermekeim.

16 évvel ezelőtt a Mini Lük füzeteknek még csak pár változata volt, az is németül, de már akkor is létezett néhány olyan társasjáték, amivel valamilyen készséget lehetett fejleszteni. Én mindig ezeket a játékokat kerestem és most csodálkozva láttam, hogy jó néhány közülük még mindig kapható az üzletekben.

Sok szülő panaszkodik, hogy nem lehet értelmes játékokat kapni a játékboltokban és a média tele van színesebbnél színesebb, a gyerekeknek tetsző játékok reklámjával. Ismerős lehet a következő beszélgetés, mikor néha a tv előtt ül a lányom és mesét néz, na de jönnek a “szuper” reklámok:

És ilyenkor az anyai szív meghajlik az ésszel szemben (persze csak ritkán), és a válasznál már tudja is az ember újabb pénzkidobás, amivel csak öt percet játszik majd a gyerek, aztán bekerül a polc sarkába, néha elővesszük, hátha mégis tud valamit, de nem. Így jártunk a nagyon óhajtott beszélős babával is, ami ugyan nem szép, de beszél !!! Hisz imitálja az igazi babát, viszont funkcióját tekintve ugyan olyan, mint egy akármilyen más egyszerű baba, amit lehet öltöztetni, pelenkázni és szeretni, viszont jóval drágább. Mégiscsak beszél, de egy-két nap után már unalmas.

15 év alatt rengeteg ilyen történeten és beszélgetésen vagyok túl, és egyszer csak kitaláltam megpróbálok segíteni a szülőknek olyan értéket képviselő játékokat választani, amiből netán tanul is valamit a gyerek mindamellett, hogy élvezi a játékot, és talán még a szülő is előveszi mikor csemetéje alszik. Sőt lehet még egy 18 éves is odaül a kicsi mellé – Mit csinálsz? Kipróbálhatom én is? – ezek szép pillanatok az anya életében (főleg, ha nem lesz belőle veszekedés).

“Rövid” kis bevezetőm után néhány szó a játékokról. Célom olyan játékok forgalmazása, amelyek áraikat tekintve mondjuk egy Barbie baba, vagy távirányítós autó szintűek, viszont használatát tekintve hosszabb életűek, mivel értéket hordoznak a gyermek számára, amire előbb vagy utóbb rájönnek (szerencsére sokan nagyon gyorsan) a kisgyermek is, a szülő meg főleg. Ezek a fejlesztő játékok a honlapon, csak egy része annak, amit tervbe vettem (bár talán a legjobbak). Most a háromtól kb. 11 éves korosztálynak lehet belőlük választani, de folyamatosan töltjük fel őket és ajánlom a felnőttek figyelmébe, hogy érdemes otthon kipróbálni néhány nehezebb játékot, amíg alszik a gyerek, vicces és szórakoztató lesz!

1     Az egyedül játszható játékok első időben szülői segítséget igényelnek, amíg rá jön a gyerek, mi a játék logikája, utána már örömmel veszi elő egyedül is, és újságolja – Anya, ezt is megcsináltam!

Érdemes figyelni a gyermeket, hogyan ragadja magával az öröm és a lelkesedés, sőt a büszkeség, amikor egy feladatot megoldott a szülő megdicsérte, és elmondta, hogy a következő már sokkal nehezebb lesz, kíváncsi vagyok meg tudod-e csinálni. Egyszer csak azt látja az ember, hogy a gyerek úgy érzi Ő minden feladatot képes megoldani (nő az önbizalma, logikája, térlátása), és alig várja hogy újra játszhasson, újra sikerélménye legyen és mindeközben “csak játszik!!!

2      A társasjátékozás a családi együttlét, a szórakozás és kellemes időtöltés színtere legyen. Érdemes megteremteni az alkalmat őszi, téli estéken (vagy nyári pihenéseken), hogy társasjátékozunk. Nagyon sok örömteli órát tölthetünk el így gyermekeinkkel és ez nagyon fontos nekünk szülőknek is, gyermekeinknek főleg!!!

Örömmel tölt el az a sok pozitív visszajelzés, amit eddig szülőktől kaptam, hogy mennyire várja a gyermek, hogy újra játszhasson ezekkel a játékokkal. Azok az óvónők, akik szánnak rá időt és megtanítják a kicsiket az óvodai csoportokban játszani a fejlesztő játékokkal rengeteget mesélnek arról, milyen sok pozitív élmény éri a gyerekeket és pár hét után egyedül is leülnek játszani. Nagyon fontos bíztatni Őket, mozgósítsák energiáikat, legyenek kitartóak a játék során és különösen fontos a dicséret a kitartó sikeres munkáért, cserébe jöhet a nehezebb feladat és lám az is menni fog (ha nem azonnal, akkor pár nap múlva). Bízzanak a gyermekekben, sokszor olyan dologra is képesek, ami elképesztő tudást rejt és ha látják a szülő büszkeségét az szárnyakat ad számukra, és ebből táplálkozva megállíthatatlanul törnek a cél felé, minél több feladatot ügyesen megoldani.

Értékes, tartalmas időtöltést kívánok Önöknek ezekhez a készségfejlesztő játékokhoz !

Okosgyerekek.hu
Játékaink között, legfőképpen óvodás és kisiskolás korú gyermekek számára találtok, gondolkodtató, a gyerekek képességeit fejlesztő játékokat.